Nagyvilág #9 – “Amint elindulok, elmúlik az az érzés, hogy nem akarok futni.”

Sziasztok!

Most olvashatjátok az új év első interjúját, amit Fruzsival készítettem, aki még csak 20 éves, de már lefutotta a maratont, a számtalan egyéb versenyről nem is beszélve. Az interjúból megtudhatjátok, miért kezdett el futni, illetve részletesen beszámol élete első maratoni élményéről is. Amikor pedig ezt olvassátok, ő már Lisszabonban futkorászik, ahova Erasmus ösztöndíjjal jutott ki.

Fogadjátok szeretettel! 🙂


Mióta futsz, és milyen indíttatásból kezdted el?

Két éve kezdtem el futni apukámmal, mert ő már rendszeresen edzett akkor. Nem szerettem futni az iskolai tornaórák emléke miatt, de hiányzott az életemből a sport, így belevágtam. Régebben sokat sportoltam, versenyszerűen szertornáztam az iskola csapatában két évig, teniszeztem a tesóimmal évekig, sokáig úsztam is, és négy éves korom óta járunk síelni a szüleimmel, de pár éve elhanyagoltam, és elkezdett hiányozni.

Az elején apukád edzett téged, segített a versenyekre való felkészülésben vagy csak közösen futottatok?

Igazából ő hobbiból járt el futni, én rángattam bele a versenyzésbe. Eleinte ő sokkal jobb kondiban volt, és nagyon sokat segített nekem a technikákban, motivációban. Aztán ahogy haladtunk előre, mivel én még fiatalabb vagyok, lehagytam őt teljesítményben. Egyébként együtt járunk versenyekre, de nem futunk egymás mellett, nem is közösen készülünk fel, viszont együtt állunk a rajtvonalhoz.

Amikor elkezdtél futni, tervezted, hogy versenyeken vegyél részt?

Nem. Ez az egész úgy kezdődött, hogy tudták a suliban, hogy futok, és beválogattak az egyik csapatba, hogy váltóban lefussuk a Budapest Maratont. Akkor voltam életemben először futóversenyen, és annyira elkapott a hangulata, hogy kitaláltam, szeretnék lefutni egy félmaratont. Azóta pedig nincs megállás, teljesen beszippantott. 😀

2018-01-22 10.27.00 1.jpg

Mit ad neked a futás?

Ugye apukámmal kezdtem el futni, de ennek van egy háttértörténete. Három évig evészavaros voltam, és amikor ebből elkezdtem meggyógyulni, akkor álltam neki futni. Ez egy nagy segítség volt, mert “kifutottam magamat a betegségből”. Minél többet futottam, annál inkább el tudtam fogadni saját magamat, mert átvette valami más a kontrollt. Eddig azt próbáltam irányítani, hogy hány kiló vagyok, mit eszem, ezután viszont azt, hogy mikor futok és mennyit. Ennek segítségével el tudtam indulni a gyógyulás útján, mert tudtam, hogy nem fogyhatok és fejlődhetek egyszerre a futásban. Így a futást választottam, és ez az ami most is megtart. Gyógyult vagyok, de vannak maradványai, viszont a futásba bármikor bele tudok kapaszkodni.

Mi a legnagyobb kihívás, amivel szembe kell nézned?

Megtalálni a kettő között az egyensúlyt, hogy ne azért fussak, hogy kompenzáljak valamit. Ne azért fussak, hogy kordában tartsam a súlyom, hanem azért mert szeretem csinálni.

Hogyan készülsz fel a versenyekre? Van hozzájuk edzésterved?

Attól függ. Szeretem megírni az edzéstervet, hogy legyen mihez tartani magam, de egy félmaratonra most már nem kell nagyon készülnöm, mert tudom, hogy le tudom futni. Hosszabb távokra nyilván készülök, meg akkor is, hogyha a jobb idő teljesítése a cél.

Szokott olyan lenni, hogy nincs kedved futni? Mi erre a megoldásod?

Persze, hogy van. Ilyen esetben megerőltetem magam, mert jobb elmenni kedvetlenül, hiszen úgyis jókedvem lesz, amikor hazajövök. Ha nagyon nincs lelkierőm, kompromisszumokat szoktam kötni magammal, például csökkentem a kilométert. Főleg télen nehéz rávenni magam, hogy kimenjek a házból a hidegbe. Ilyenkor mindig húzom az időt, fél óráig öltözködöm, nagyon alaposan bemelegítek, sokáig igazgatom a sapkámat. 😀 De amint elindulok, elmúlik az az érzés, hogy nem akarok futni.

Vannak kedvenc versenyeid, amikre mindig elmész vagy szeretsz újakat kipróbálni?

Vannak bevett versenyeink, amiket nem is kell keresni, mert tudjuk mikor van. Volt olyan, hogy apa nem is szólt, csak benevezett engem is, mert tudta, hogy úgyis akarok majd menni. 😀 Az újakat pedig Facebookon szoktam keresni. Túlságosan vidéki versenyekre nem járok, csak a híresebbekre, például a Balatonhoz vagy a Mátrába.

2018-01-22 10.27.04 1.jpg

Melyik verseny a leghőbb vágyad?

A Boston Maraton az én álomversenyem, ami nem lehetetlen, de két-három évbe biztosan beletelik, mire odáig eljutok mind teljesítményben, mind financiálisan. Oda nem lehet csak benevezni, hanem meg kell futni egy szintidőt a maratonon, és azt sem lehet bárhol, csak néhány kijelölt versenyen, ami sajnos Európában alig akad.

Mivel motiválod magad?

Minden egyes verseny egy új sikerélmény, nagyon büszke vagyok rá és jó érzés, úgyhogy ez a motiváció. Meg a személyes fejlődés. A versenyeket kihívásként fogom fel, egy lehetőségként, hogy valami újat, jobbat produkáljak. Általában versenyeken jobban teljesítek, mint az edzéseken.

 

A jövőbeli karrieredben is szerepet játszik a sport, a futás?

Igen, sportpszichológus szeretnék lenni, hogy segíthessek a sportolóknak. Még pontosan nem tudom, hogy ezen a téren milyen lehetőségek vannak, de mivel sohasem sportoltam csapatban, hitelesebb lennék, ha egyéni sportolókkal foglalkozhatnék. Persze bármi megtanulható, szóval a csapatban sportolóktól sem zárkózom el.

 

Most ősszel futottad le a maratont. Mesélsz nekünk egy kicsit róla?

Egy húszhetes edzéstervet csináltam végig, amit májusban kezdtem és októberig tartott. Nagyon élveztem, de sokszor nehéz is volt; lelkileg és fizikailag is voltak holtpontok, amiken túl kellett lendülni. Nyár lévén az időjárás is nehezítette a dolgot, meg ott voltak a nyaralások. Sok minden fel kellett áldoznom, hogy felkészülhessek rá, de egy percig sem bántam soha. A versenyt nagyon vártam, már előtte egy héttel kimondhatatlanul izgultam. A maraton napján apa is futott, de ő egy 30 kilométeres távot, ezért máshonnan rajtolt. Ez nagyon nehéz volt, mert eddig minden versenyt együtt kezdtünk el, mellettem állt a rajtnál, de most anya és a húgom kísért ki, és mivel nagyon ideges voltam, nehéz volt elviselniük engem. De amikor kiértünk, kezdtem belerázódni a verseny hangulatába. Amikor végre valahára elindultunk, kicsit megnyugodtam, hiszen tudtam, onnan már alakulnak majd a dolgok. 12 kilométernél találkoztam apával, mert ő onnan rajtolt el, és az nagyon nagy erőt adott. Utána viszont ijesztő volt, mert tudtam, hogy a következő 30 kilométeren semmi nem lesz, senkivel nem beszéltem meg, hogy valaki ott lenne. Nehéz volt, hogy a következő “cél” az már a végcél lesz csak. Indulásnál egy biztonságos tempót próbáltam belőni, amiből nem lehet baj. Ezt is, mint minden versenyt, felosztottam kisebb részekre, hogy ne úgy gondoljak rá, hogy akkor most 42 kilométert kell lefutnom, hanem mondjuk 4×10-et vagy 6×7-et. A verseny során két vagy három holtpontom volt. Az első, ami mentális holtpont volt, féltáv előtt egy picivel jött, amikor már nagyon-nagyon el akartam érni a feléig, hogy azon túl legyek. A következő 30 km körül volt, mert annyit már futottam, úgyhogy vártam, hogy eljussak addig, és elkezdődhessen az ismeretlen rész. 30 felett pedig már a teljes ismeretlenségben futottam, itt már azért fizikailag sem volt könnyű, itt-ott elkezdett fájni, úgyhogy próbáltam nézelődni, figyeltem a többi versenyzőt, a szurkolókból próbáltam erőt meríteni. A végén tudtam, hogy kinn lesznek a barátaim, úgyhogy ez motivált, muszáj beérnem, muszáj megcsinálnom. A végén, a célban elsírtam magam, mert ez nagyon nagy teljesítmény volt, sokat készültem rá. Nem is az volt nagy dolog, hogy a versenyt lefutottam, hanem hogy végigcsináltam ezt az 5 hónapot.

Processed with VSCO with  preset

Most, hogy már teljesítetted a maratont, szeretnél hosszabb távon is versenyezni? Mik a további terveid?

Nem, egyelőre nem tudom elképzelni, hogy többet fussak, mert eléggé a határomon volt a maratoni táv. Lehet, hogy majd ha több maratont is futok, és könnyebben fog menni, akkor felmerül az ultra, de egyelőre még nem. Ez egy tanulómaraton volt, a további cél, hogy ezen javítsak, már tudom, hogy mit kell legközelebb máshogy csinálni. Megfordult a fejemben az is, hogy egyesületben sportoljak, és így összemérhessem magam a korosztályommal is, ami relevánsabb képet ad, mint egy futóversenyen elért eredmény, ahol a profik és a hétvégi futók is egyaránt részt vesznek.

 

Mihez kezdesz, ha lesérülsz vagy valami miatt nem futhatsz?

Egy éve volt egy viszonylag komoly sérülésem novemberben a 30 km-es versenyem után. Elkezdett fájni a térdem, azt hittem csak pihentetni kell, de vártam-vártam, és nem lett jobb. Futni sem tudtam, annyira fájt meg féltem, hogy tönkreteszem. Gyógytornára és fizioterápiára jártam jó sok pénztért, de semmit nem segített, a fájdalom nem múlt el. Nagyon nehéz volt, hogy nem tudtam futni, úgyhogy úszni jártam el vagy otthon edzettem. Három sportorvosnál is voltam, mire az utolsó tudott valami használható ötletet javasolni, így megműtötték a mandulámat, amitől valóban megszűnt a térdfájásom. Emiatt a sérülés miatt kellett amúgy fél évvel elcsúsztatni a maratont, mert eredetileg májusban akartam lefutni.

Mire vagy a legbüszkébb?

Úgy kezdtem el futni, hogy utáltam az egészet, de ezen felül tudtam emelkedni, és eljutottam egy olyan szintre, ahol már élvezni tudom, ami szerintem a kitartásomnak köszönhető. Mondhattam volna egy hét után, hogy köszönöm, nekem ebből elég volt, de nem adtam fel, pedig volt, hogy kiborultam futás közben, mert szúrt az oldalam. Úgyhogy erre nagyon büszke vagyok. Sokat segített, amikor rájöttem, hogy milyen jó zenével futni, de igazából az a verseny volt a fordulópont, amire beneveztek a suliban. Előtte nem mértem a távokat, az időt is csak hozzávetőlegesen néztem, de amint elkezdtem edzeni és tudatosan készülni, sokkal jobban élveztem a dolgot.

 

Amikor majd lesznek gyerekeid, nevelnéd őket a sportolásra?

Nevelném, de nem akarom erőltetni. Fontos a sport mindenkinek, legjobb ha kisgyerek kortól, de fel sem merül bennem, hogy kezdjenek el azért hamarabb sportolni, hogy elérhessék azt, ami nekem nem sikerült, mert én nem kezdtem el kicsiként. Nem szeretnék belőlük versenysportolót csinálni. Választanak valamit, amit szeretnek, ha nem akar, ne versenyezzen, élsportoló pedig inkább ne is legyen. És egyáltalán nem kell, hogy fussanak.

Néhány nap múlva Lisszabonba utazol fél évre. Néztél már ki versenyeket?

Igen, persze. Március közepén lesz a Lisszabon félmaraton, amire apukám is ki szeretne jönni, hogy együtt fussuk le. Ez már régi vágyunk, még azelőtt találtuk ki, hogy egyáltalán szóba került volna, hogy kiutazom. Ezenkívül februárban lesz egy félmaraton az óceánparton. Egyelőre ez a kettő van tervben, de szemezek még más versenyekkel is, csak azért a nevezési díjak nem olcsók.

Mit üzensz az olvasóknak?

Mindenképp sportoljatok, mert nagyon fontos a lelki egyensúly megtartásához meg persze az egészség érdekében is.


Köszönöm szépen Fruzsinak az interjút, gratulálok neki az eddig elért eredményeihez, és kívánom, hogy ez a lisszaboni félév legyen élete egyik legjobb időszaka. 🙂

Panni

 

Reklámok

One thought on “Nagyvilág #9 – “Amint elindulok, elmúlik az az érzés, hogy nem akarok futni.”

Szívesen olvasnám a véleményed, hozzászólásod. :)

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s