Harmónia, Tervezés

Új irányt vesz a blog…

Átalakításnak vetettem alá az Életfűszerezőt a témáját illetően. Eddig túl széles spektrumon blogoltam, gondoltam ideje egy kicsit szűkíteni, kiélezni arra, ami igazán fontosnak mondható az életemben. És úgy érzem, most megtaláltam, mi az. Azonban ez még egy csak egy hosszú utazás kezdete, de örülnék, ha lennének útitársaim. 😉

Reklámok
Harmónia

Pompás Péntek #2

Apró örömök az elmúlt hétről.

Harmónia

Pompás Péntek #1

Úgy döntöttem, nem hagyom abba a 100happydays kihívást, csak egy kicsit más formában folytatom. Szintén vasárnap jelennek majd meg a bejegyzések, de nem szigorúan naponta számozva, hanem a heti örömöket gyűjtöm össze.  Ez az első hét, fogadjátok szeretettel:)

Harmónia

Tegyél a saját jókedvedért!

Megesett már Veled is, hogy rosszkedved volt, de a világért sem tudtál rájönni, hogy mitől? Ha esetleg huzamosabb ideig is elő szokott ez fordulni Nálad, semmi ok az aggodalomra, tudsz rajta változtatni! A rosszkedv adott, szóval csak ki kell találni, hogy mitől van. Na persze nem úgy, hogy leülsz és töröd a fejed naphosszat. Lehet, hogy így is ki tudsz sütni valamit, de sokkal egyszerűbb, ha mindennap fogalakozol vele egy percet. Egyetlen rövid percet, nem többet. Persze kitartás kell, hozzá, hogy ne add fel már három nap után. De a célod a jókedv, ez járjon a fejedben!

100happydays kihívás, Harmónia

Kihívás-100happydays (14. és egyben utolsó rész + összefoglaló)

Sziasztok! 😀 A héten befejeztem a 100happydays kihívást, úgyhogy most leírom az utolsó napokat, utána pedig röviden összefoglalom, hogyan éreztem magam közben. #91 Annyira cukin viselkedett az utóbbi napokban Barka, a nyuszim. Egyszerűen tündéri volt. (Ma már kevésbé, mert megharapott, de tekintsünk el ettől a kis incidenstől.) Egyik este legalább fél órát ült az ölemben,… Kihívás-100happydays (14. és egyben utolsó rész + összefoglaló) olvasásának folytatása

Harmónia

Mit tehetek én a Földért?

Valószínűleg már Neked is az egyik füleden be, a másikon ki, közlekedik a sok információ, amit a természet megóvásával kapcsolatban szajkóznak. Éppen emiatt az ember már csak egy legyintéssel lereagálja az unalomig ismételt tippeket Földünk megóvása érdekében, hiszen "ezeket mindeni tudja". És éppen emiatt nem teszünk semmit, csak tudjuk. Most azonban mégis arra kérlek, hogy figyelj egy kicsit tényleg, és ne csak tudd, hanem tedd is!

100happydays kihívás, Harmónia

Kihívás-100happydays (13. rész)

Sziasztok! 🙂 Ismét eltelt egy hét, olvashatjátok az újabb boldogság-bejegyzést.

Harmónia

Mit kezdjünk a szeretetnyelvekkel?

Hallottatok már a szeretetnyelvekről? Röviden összefoglalom itt, hogy mik ezek, ha pedig bővebben érdekel a téma, látogasd meg Gary Chapman oldalát.

100happydays kihívás, Harmónia

Kihívás-100happydays (12. rész)

Sziasztok! Egyre jobban közeledek a 100. naphoz. 🙂 #77 Imádom a tavaszt, amikor minden, de tényleg minden virágba borul. #78 A keddi napom elég szörnyű szokott lenni, reggel kilenctől este hatig órám van folyamatosan. Azonban ma kiderült, hogy a sportpszichológia tanárunk egy doktori védés vagy mi miatt nem tud időben beérni megtartani az órát. Először… Kihívás-100happydays (12. rész) olvasásának folytatása

100happydays kihívás, Harmónia

Kihívás-100happydays (11. rész)

Sziasztok! 🙂 Te miket veszel észre az élet apró örömeiből? Olvass tovább...